Holimex API nap

Kedves Partnereink!

A Holimex Kft. berkein belül régi hagyománynak számít a Holimex napok megszervezése, melynek keretei között lehetőséget biztosítunk több külföldi partnercégünk megismerésére, és az oly fontos személyes kapcsolatfelvételre. Sajnos, az elmúlt időszak koronavírusjárványa nem tette lehetővé az ilyen jellegű rendezvények megtartását. Hogy bepótoljuk ezen elmaradásokat, 2022-ben egyből két, saját szervezésű rendezvénnyel jelentkezünk.

A május 25-i szeminárium a hatóanyaggyártás témakörével foglalkozik, míg az október 4-i a formulálásra fókuszál. Mostani cikkünkben bővebben az előbbiről ejtünk néhány szót.

A rendezvényünkön négy, nagy múltú gépgyártó partnerünk legújabb fejlesztéseivel ismerkedhetnek meg. A szemináriumot két részre osztottuk, egy délelőtti etapra, amelyben gyártó partnereink előadásait hallgathatják meg a látogatók, és egy délutánira, ahol kötetlen formában lehet megismerkedni a képviselőkkel, és meg lehet tekinteni a kiállított demo készülékeket.

A résztvevő gyártó partnereink:

A gyógyszeripari alapanyaggyártás területén egyre nagyobb hangsúlyt kap az alapanyagok/termékek zártrendszerű bejuttatása, illetve elvétele, az egyes eszközök kiporzásmentes összekapcsolása. Ennek a piaci szegmensnek  kiemelkedő gyártója a német Andocksysteme. Többször használatos rozsdamentes/saválló szelepei mellett az eldobható, egyszer használatos  szétválasztható pillangószelepek területén is kiváló minőséget képvisel.

A Hosokawa Alpine több, mint 100 éve ismert név az őrlés, osztályozás területén. Portfóliójában megtalálhatók mind a néhány gramm, mind a több tonna anyag feldolgozására szolgáló berendezések. A legmagasabb gyógyszeripari standardok szerint gyártanak csapos malmokat, rögtörőket, mikronizálókat, akár a dolgozó biztonságát védő izolátor rendszerben integrálva.

A Hosokawa Micron BV. máig legismertebb terméke az ún. „Nauta” kúposcsigás szárító. Szintén száz éves tapasztalatuknak és kitartó munkájuknak köszönhetően a szárítás és homogenizálás területén abszolút szakértőnek számítanak. A gyógyszeripar területén hazánkban is számos referenciával  büszkélkedhetnek, akár egyszerű porhomogenizálóról, akár nagy nyíróerejű keverőről van szó.

Aki dolgozott már gyógyszeripari laboratóriumban, annak az IKA-t nem kell bemutatni, hiszen keverő, fűtő, rázó és egyéb berendezései a kutatók  mindennapos használati tárgyait jelentik. Emellett az IKA berendezései a gyógyszeripari gyártásból sem hiányozhatnak, komplett gyártóberendezéseivel egy egész sor művelet egy készülékben végrehajtható.

Helyszín: Mercure Budapest Castle Hill
1013 Budapest, Krisztina körút 41-43.

Időpont: 2022.05.25. 8:00 – 16:00

Előzetesen jelentkezni a henriette.markus@holimex.hu e-mail címen lehet.

Szeretettel várjuk minden kedves Partnerünket!

Holimex API nap