Biotechnológia felső fokon – Applikon bemutatkozás

Az emberiség évezredek óta biotechnológiai úton állít elő számos terméket, gondoljunk csak Noé apánk felfedezésére, vagy a kenyér kelesztésére, tejföl- vagy ecetgyártásra. Akik éltek már 1962-ben, amikor Watson és tudóstársai Nobel díjat kaptak a DNS szerkezetének és információhordozó szerepének felfedezéséért, emlékezhetnek rá, hogy akkor úgy tűnt, a genetika elsöpör mindent, biológiai robbanásról írtak, beszéltek. Bár egyelőre az informatika forgatja fel leginkább mindennapjainkat, a biotechnológiai fejlesztések üteme a fejlett országokban sokkal jobban nő, mint a hagyományos, szintetikus vegyiparban. Ez a trend késztetett minket is arra, hogy kitekintsünk erre a területre.

Nyáron részt vettünk új partnerünk, a holland Applikon tréningjén. Feltörekvő, dinamikus, fiatal csapatban találtuk magunkat. Az új, hiper-modern székházat még egy éve sincs, hogy a király jelenlétében felavatták a Delft-i Műszaki Egyetem Bio-Ipari Parkjában.

Willem Alexander holland király felavatja az új székházat

Willem Alexander holland király felavatja az új székházat

Nagyzolásnak tűnhet egy profitorientált vállalat filozófiájáról beszélni, mégis tetten érhető volt minden előadásban, hogy a céget a fermentációs technikában a minél rövidebb idő alatt, minél kevesebb anyaggal, minél intenzívebb információszerzés vezérli. Ebből következően elsősorban a kutatás számára fejlesztették ki, standardizálták a fermentoraikat, bár épp ott jártunkkor szereltek össze egy sok köbméteres rendszert, élelmiszeripari megrendelésre.

Rozsdamentes acél fermentor szállításra várva

Rozsdamentes acél fermentor szállításra várva

Nézzük a termékeket, a teljesség igénye nélkül tallózva. Legjobban tetszett a Micro-mátrix nevű screening fermentor. Egy kis doboz, mely egyszerre 24 cellát mozgat, úgy hogy minden cellában eltérőek lehetnek a körülmények: pH, hőmérséklet, a beadagolt folyadékok, gázok összetétele.

A Micro-mátrix nem foglal el több helyet, mint egy PC

A Micro-mátrix nem foglal el több helyet, mint egy PC

6 x 4 = 24 fermentor egy kézben

6 x 4 = 24 fermentor egy kézben

Az Applikon egyszer használatos bioreaktorokat is alkalmaz, legyen a gyártó akár a Hyclone , akár a Pall, legyen az akár rázott 10-20 literes, vagy köbméteres méretű műanyagzsák.

Az információ szerzés elengedhetetlen feltétele a szenzorok kifejlesztése, együttműködés a vezető, innovatív érzékelő gyártókkal. És ha megvannak az adatok, ki kell fejleszteni a megfelelő jelfeldolgozást, és be is zárult a szabályozó kör. A vezérlés szoftverét saját dolgozó írja, teszteli.

AppliFlex egyszerhasználatos bioreaktor

AppliFlex egyszerhasználatos bioreaktor

Biotechnológia felső fokon – Applikon bemutatkozás
Rozsdamentes acél fermentor  szállításra várva
A Micro-mátrix nem foglal el több helyet, mint egy PC
6 x 4 = 24 fermentor egy kézben
AppliFlex  egyszerhasználatos bioreaktor