Barátságtól a közös vállalkozásig – Projektbemutató: kávéőrlő- és szállító rendszer a Café Frei Kft. gyártóüzemében

A nemzetközi szinten is elismert Café Frei vállalkozás két Tamás – a regényíró és tévés világutazó Frei Tamás és a közgazdász Langár Tamás – barátságának köszönheti a létrejöttét. A történet 2007-ben kezdődött Salgótarjánban, ahol a két Tamás megnyitotta az első kávézóját. Az azóta eltelt tizenhat évben a kezdeti vállalkozás egy világot behálózó Franchise – hálózattá fejlődött.

A kávéfogyasztásnak régi hagyománya van Magyarországon, ez köszönhető a hosszú ideig tartó török hódoltságnak, és talán ez az örökség az oka a Café Frei sikerének. A nagyra nőtt üzlethálózat megfelelő ellátása szükségessé tette egy új gyártóüzem létrehozását. Itt kapcsolódott össze a Café Frei és a Holimex Kft. tevékenysége. Mivel a korábbi években számos referenciát gyűjtöttünk a hazai kávépiacon, lehetőségünk volt részt venni a projektben annak minden kihívásával és eredményével.

IBO 600 kávéőrlő berendezés telepítve

A legelső és legkomolyabb ilyen kihívás az volt, hogy az üzem nem zöldmezős beruházás keretében valósult meg; egy korábban épült épületben került elhelyezésre. Így a technológia tervezésekor figyelembe kellett venni az épület adottságait, főleg a méretbeli korlátokat.

Ez azt is jelentette, hogy a  technológia egyes berendezéseit nem lehetett optimálisan elhelyezni, azaz bizonyos esetekben az ideálisnál kedvezőtlenebb vagy bonyolultabb módon kellett a nagy mennyiségű anyag mozgatását megoldani. További kihívást jelentett az elektromos- és levegőcsatlakozások kiépítése is. Ezekhez a megkötésekhez kellett alkalmazkodnunk az első szállított berendezésünkkel, a nagy teljesítményű Toper IBO 600 kávéőrlővel, amely az őrlési finomság függvényében 300 – 1000 kg/h kapacitással rendelkezik, így képes ellátni még egy komolyabb üzemet is.

Amint korábban említettük, a kávézást a törökök honosították meg nálunk és el kell ismerni, hogy ők azért „tudnak valamit” a kávé elkészítéséről. Ezért, ill. korábbi partnerkapcsolataink miatt esett a választásunk a török Toper cég kávéőrlő gépére. Ráadásul a Café Frei által sem volt ismeretlen a márka, ugyanis az első kávépörkölő berendezésük szintén a Topertől származott.

Az új Café Frei üzem tervezésnél fontos szempont volt, hogy nagy kapacitású, de a jelenlegi épületbe is elhelyezhető őrlőkészülék kerüljön be. Találtunk egy optimális megoldást, és így a tető is épen maradt. Az épületen belüli szűk közlekedési útvonalak miatt a berendezést három részben szállítottuk, amelyeket a telepítés helyén állítottunk össze.

A berendezés a vevő megelégedésére a terméktesztek után jól működik és hozza az elvárt kapacitást, amit napi szinten ki is használ az üzem. A következő lépésben a megőrölt kávé átjuttatását kellett megoldani egy átmeneti silóba (l. 2. kép), amely a homogenizáló gépek puffereként szolgál. Itt történik az ízesítés, amelynek során az őrleményt különböző aromákkal keverik össze.

Őrölt kávé behordása tároló silóba (2. kép)

Ezekre a feladatokra vákuumos pneumatikus anyagszállítást alkalmaztunk. A gyógyszer- és élelmiszeriparban már számos helyen bevált módszer ez esetben is jó eredménnyel működik – így továbbítjuk az őrlőből folyamatosan távozó kávét a tároló silóba, valamint onnan a homogenizáló gépekhez. Az  anyagszállítást sűrített levegővel működő PIAB vákuumos szállítóberendezések végzik.

Ízesített őrölt kávé továbbítása feladótartályba (3. kép)

Ugyancsak ilyen módon juttatjuk el a már ízesített őrölt kávét a csomagológépekhez (l. 3. kép). A módszer nagy előnyei a flexibilitás (az anyagszállító útvonal kijelölésekor nagyfokú rugalmasság), a könnyű tisztíthatóság (élelmiszeripari alkalmazásról lévén szó, ez kiemelten fontos), valamint az, hogy a rendszer esetleges tömítetlensége esetén sem szóródik ki a szállított anyag, ami hozzájárul a gyártó tér tisztaságának fenntartásához.

A teljes technológia egyes berendezéseit (homogenizálók, csomagológépek) más beszállítók biztosították, akikkel harmonikusan együtt dolgozva, rugalmasan alkalmazkodva a vevői igényekhez, a gyártóüzem telepítését a vállalt terjedelemben és határidőre teljesítettük.

A teljes technológiai sor PLC-vezérlését hazai alvállalkozónk segítségével valósítottuk meg. Az általunk megajánlott rendszer több részből, illetve egységből épül fel, így ezek egymás utáni szabályozott működtetése is szükségessé vált. A pörkölt kávéadagoló, az őrlőberendezéssel és a PIAB pneumatikus szállítóegységgel összehangoltan működik, ami figyelemmel kíséri a tárolósiló őrölt kávé szintjét is.

A rendszer szintjelzői egy szabályozási körbe vannak felfűzve, egymás működését szabályozzák és megállítják az őrlést és az őrölt kávé szállítását, illetve a kávébehordást is, ha a silóban elegendő őrölt kávé áll rendelkezésre. Továbbá a pörkölt kávébehordás is megáll, ha az őrlőgaratban elegendő kávé van, amit a garatban található szintjelző érzékel.

Munkánkat bizonyos estekben nehezítették a Covid-19 világjárvány miatt hozott korlátozó kényszerintézkedések (utazási nehézségek, személyes találkozások minimalizálása stb.), de ennek ellenére büszkén jelenthetjük ki, hogy olyan jól működő rendszert sikerült felépítenünk, amely már több hónapja a felhasználó megelégedésére üzemel.

Barátságtól a közös vállalkozásig – Projektbemutató: kávéőrlő- és szállító rendszer a Café Frei Kft. gyártóüzemében