Adelphi folyadéktöltők és társai

Az Adelphi Manufacturing gépgyártó partnerünkkel a közelmúltban kezdtük meg együttműködésünket, ezért fontosnak tartottuk, hogy a Hírmondó olvasóival is megismertessük tevékenységüket. A vállalat hosszú múltra tekinthet vissza, hiszen 1947-ben alapították Londonban, majd a fővárostól délre fekvő Haywards Heath-be költöztek át, ahol ma is üzemelnek. Kiemelendő a 2021-es év, ugyanis ebben az évben lett magyarországi képviselete a Holimex Kft. A cégcsoport négy vállalatból épül fel, amelyek közül elsősorban az Adelphi Manufacturing és a Pharma Hygiene Products termékeire fókuszálunk.

RESPONSE folyadéktöltő

Az Adelphi Manufacturing elsősorban kis és közepes kapacitású folyadéktöltő berendezésekkel, és a hozzájuk tartozó kiegészítőkkel foglalkozik. A termékpaletta zászlóshajója a Response félautomata asztali töltőberendezés. Gyakorlatilag bármilyen tárolóeszköz töltésére alkalmas, fioláktól tubusokon át flakonokig, 3 ml-től 1 l-ig, akár 40 db/perc kapacitással. Kiemelkedő pontosságának (±0,25%) köszönhetően jelentős mennyiségű terméket tud megtakarítani felhasználójának.

Termékviszkozitást tekintve víztől egészen a nehezen folyó krémekig alkalmas folyadékok töltésére. Termékkel csak AISI 316L acél, PTFE és FDA által jóváhagyott elasztomerek érintkeznek, ezen kívül a higiénikus használatot elősegíti, hogy néhány perc alatt szétszedhető a teljeskörű tisztításhoz.

Pneumatikus működtetésének hála a globális chiphiány sem érinti a gyártását, ennek is köszönhetően rövid határidővel szállítható, általában raktárról. Világszerte használják, elsősorban az élelmiszer- és kozmetikai iparban, de rendelkezik sok gyógyszeripari és vegyipari referenciával is. Számos kiegészítővel rendelhető a berendezés, többek között különböző méretű és kialakítású adagolótölcsérekkel, és különféle töltőcsövekkel. Igény szerint ATEX-es kivitelben is elérhető. Nagyobb kapacitásigény esetén a Response Automation Base és a Response Monobloc 250/1000  berendezéseket tudjuk javasolni. Mindkettő „lelke” a Response töltő, amelyből előbbi esetében akár 4 db is felszerelhető egy vezérléssel ellátott alapkeretre, utóbbi esetében pedig kupakzáróval és egyéb kiegészítőkkel építik össze a töltőgépet.

A Response félautomata töltőn kívül az Adelphi Manufacturing gyárt laboratóriumi méretű és belépő-szintű berendezéseket is. Ilyen berendezés például az XYZ Distributor, amelynek furcsa neve rögtön érthető lesz, ha észrevesszük, hogy a perisztaltikus szivattyúhoz csatlakoztatott töltőfeje X, Y és Z koordinátatengelyek irányában is képes mozogni és folyadékot tölteni az alá helyezett fiolákba. Töltési sebessége akár 36 ml/s is lehet, ± 0,5%- os pontossággal. Kapcsolódó berendezésként gyártanak félautomata és kézi kupakzárókat, krimpelőket, tubus- és ampullazárókat, valamint a gyógyszeripari előírásoknak megfelelő Apollo I és II folyadékvizsgálókat.

XYZ Distributor

A cégcsoport Pharma Hygiene Products ága rozsdamentes acél termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik, amelyek közül a különböző tartályokat tartjuk legfontosabbaknak. Térfogatot tekintve 5 – 2500 literig terjed a portfólió, kialakításukat és felszereltségüket tekintve teljes mértékben a felhasználó igényeit igyekeznek kielégíteni.

Keverővel ellátott mobil tartály

Rendelhető atmoszférikus és nyomásálló kivitelben is; sima vagy duplafalú kialakítással hűtéshez és fűtéshez (100°C fölé is); fedélbe szerelt vagy  különálló propellerrel, horgony vagy nagy nyíróerejű keverővel; tetszőleges kialakítású tartályfenékkel és tartályfedéllel, akár kerekekre szerelve is.

Amennyiben úgy gondolja, hogy valamelyik bemutatott berendezés érdekes lehet az Ön számára, keressen minket bizalommal! Irodánknál rendelkezésre áll egy demonstrációs célokat szolgáló Response töltőgép, amelyet örömmel megmutatunk partnereinknek és igény szerint akár termékkel történő tesztre is tudunk lehetőséget biztosítani. Az Adelphi kiállítóként részt vesz az augusztusi ACHEMA kiállításon Frankfurtban, ahol személyesen is meg lehet tekinteni a gyártó berendezéseit.

Adelphi folyadéktöltők és társai
Response
XYZ